Sámsonkertben Református Gyülekezet születik…
Isten vezetésére mindig igyekeztem odafigyelni életem és lelkipásztori szolgálatom ideje alatt. Amikor 5 éve Hajdúsámsonba érkeztem hamar kialakult az a vízió, amely a gyülekezet jövőjére vonatkozott. A város lakosságának rohamos növekedése, a meglévő városrészekben történő építkezések és beköltözések szinte azonnal nyilvánvalóvá tették, hogy nemcsak a helyi gyülekezet erősítése, növekedése a cél, hanem az új-régi területeken új közösségek létrehozása.
Sámsonkert és Martinka a maga többezres lakosságával igazi missziós terület, ahol dolgozni kell. Sámsonkertben kezdtük el a munkát 2022-ben, amikor is a gyerekeknek játszóházat szerveztünk “SÁMSONKA” névvel. Minden két hétben a közösségi házban foglalkoztunk a gyerekekkel. Ennek a rezsiválság vetett véget, amikor sajnos nem volt hol folytassuk a foglalkozásokat. Nem adtuk fel. Két nyáron (2023, 2024) angol nyelvű biblia hetet szerveztünk a gyerekek számára az Exodus írországi csapatainak segítségével. Nagyszerű alkalmak voltak a gyerekek és a fiatalok számára.
Ezek után 2024. őszén új irányt vett a szolgálatunk: adventi és karácsonyi istentiszteleteket szerveztünk. Ezt megelőzte egy imaharc a sámsoni gyülekezetben. Az imádkozó kis csapatunkkal feljártuk Sámsonkertet és több ezer meghívót hordtunk szét, hívogatva az embereket. Első két alkalmunk adventben történt (Adventi istentisztelet november 30. Karácsonyi istentisztelet december 22.), amikor is kb. 30 személy gyűlt össze istentiszteletre. Elhatároztuk, hogy az új esztendőben minden második szombaton 16.00 órától istentiszteleteket tartunk, amely annyiban más lesz, hogy gitáros kísérettel énekelünk, és minden istentisztelet végén szeretetvendégséggel zárunk. A létszám minden alkalommal változott, de 5-25 résztvevővel együtt éltük meg Isten vezetését alkalomról alkalomra. A korosztály is a legkisebbektől a legidősebbekig terjed. Nagyon hálásak vagyunk az eltelt esztendőért.
2025. szeptember 21-én tartottuk első a sámsonkerti közösség tagjaiból álló munkatársi megbeszélésünket. Ezen átbeszéltük, a hogyan tovább Sámsonkerti Református Közösség kérdését. Felmerült az új egyházi évben a hetenkénti istentisztelet, a sámsonkerti családi nap megszervezése és a baba-mama klub elindítása.
Örömmel jelentjük a baba-mama klub P. Fanni és Ny. Zsófi vezetésével elindult és minden kedden 10.00 órától várja a mamákat és babákat a közösségi házban. Nagyon jó látni az anyukák lelkesedését. Ugyancsak döntés előtt állunk az istentiszteletek időpontjának és heti rendszerességének a kérdésében. Ha Isten megengedi tavasszal meg fogjuk szervezni a családi napot is.
A gyülekezet igéjének Jeremiás könyvének 4. részének 3. versét választottam: “Szántsatok fel új szántóföldet…” Egy új terület, egy nagy kihívás, egy nagyszerű lehetőség. Ha Isten megmutatja a földet, nem tehetjük, hogy ne vegyük birtokba és tegyünk meg mindent az emberek megmentéséért.
A látás adott: egy erőteljes korszerű református gyülekezet Sámsonkertben. A szántást elkezdtük, az eke szarvára tettük a kezünket, nem tekintünk hátra, hanem csak előre. Isten kegyelmében reménykedünk, hogy megnyitja a lehetőségeket és növekedni fog kis közösségünk.
Akit Isten indít kérjük imádkozzon értünk, s minden sámsonkerti emberért, a gyarapodó kis közösségünkért, hogy azzá váljon, amivé Isten akarja formálni!
Szeretném megköszönni mindenkinek az eddigi támogatást, segítséget, imádságot. Hálás vagyok az új kis munkatársi csapatért. Köszönjük a városi önkormányzatnak a helyet, a jó együttműködést a helyi képviselőkkel. Reméljük a jövőben is folytathatjuk a közös munkát!
A 2026-os esztendőben minden vasárnap Ige & kávé címmel kezdjük istentiszteleteinket, 8.30 időponttal.
Sem a kávé, sem az ige nem fog hiányozni. S remélem a közösség sem! Várjuk Isten gazdag áldását!